Na. Vártam, hogy majd valahogy felhozom a pozitív életszemléletemet a béka segge alól, de aztán eltelt az év és nem írtam ide semmit. Úgyhogy most hagyom egy kicsit a béka segge alatt. Majd feljön később, ha akar.
Ez az év nagyon szar volt. De nem is, mert nézzünk szembe vele, én voltam nagyon szar.
Segíteni akartam Ed-nek, de körülbelül olyan hatékony vagyok, mint egy óvodás a homokozó lapátjával egy építkezésen.
Ed egészsége durva mélységekbe zuhant, a holland egészségügy betanított majmai pedig abszolút képtelenek ezzel bármit kezdeni. 3-4 éve járkálunk hozzájuk, akkor még nem volt ekkora a baj, úgyhogy körülbelül mostanáig az volt a hozzáállásuk, hogy menjünk haza és ne rinyáljunk. Aztán Ed pajzsmirigye elkezdett nem működni.
Ja, jó, akkor szedjen gyógyszert.
Nem kéne megtudni, hogy mitől nem működik?
Nem, dehogy kéne. Szedje a gyógyszert, húzzon haza és ne rinyáljon.
Nem lett jobban a gyógyszertől, az nem baj?
Nem, ez a "ne rinyáljon" kategóriába esik.
Aztán egyik hajnalban ki kellett hívni a mentőket, mert Ed úgy érezte, szívrohama volt.
Nem volt, de a szíve nem vert szabályosan, nagyon nem, úgyhogy a mentősök azt mondták, reggel első dolga legyen felkeresni az orvosát, és el is küldték a jelentésüket a mért adatokkal.
Reggel az orvos végre beutalta kardiológushoz és 24 órás pulzusmérőt rendelt el a legújabb technológiával. Közben azért az is kiderült, hogy hoppá, rossz gyógyszert írt fel neki véletlenül a pajzsmirigyére, aminek a mellékhatásai rosszabbak, mint a pajzsmirigy alulműködés, de felírta a jót és végre úgy éreztük, hogy komolyan veszik a panaszokat.
Csak aztán a legújabb technológiát nem tudták bekapcsolni, azzal elszüttyögtek egy hetet, aztán az adatokat nem tudták kinyerni belőle, de végülis egy hónappal később azért csak sikerült megállapítani, hogy - döbbenet - Ed szívritmusa szabálytalan. Elképesztő.
Hát akkor menjen kardiológushoz, ha már nem lehet visszatartani.
A kardiológus kedvesen belefojtotta a szót Ed-be és elmagyarázta, hogy ő tulajdonképpen leszarja a többi panaszt, ő szívekkel foglalkozik, 20 perce van erre a páciensre, úgyhogy jobban tenné, ha a tüneteit inkább annak mondaná, akit érdekel, és majd három hónapon belül kap időpontot a szív CT-re. Mármint nem az, hogy 3 hónapon belül lesz az időpont, hanem 3 hónapon belül mondják meg, hogy mikor lesz az időpont.
Miért tart ennyi ideig? Mert a biztosító eldönti, hogy majd csak jövőre akarja-e biztosítani a következő vizsgálatot, vagy még belefér az ezévi keretbe.
De lehet, hogy belefér, úgyhogy mindenesetre ne menjünk sehová a következő 3 hónapban. Ebbe a december is beleesik.
Na. Hát itt tartunk, kivéve, hogy már van időpont, január végére.
Nem fért bele az ezévi keretbe.
Nehezen tudnám szavakba önteni, hogy mit érzek. Hogy egész évben mit éreztem ezzel kapcsolatban.
Elvágtam magam mindentől és mindenkitől, hogy minden figyelmemet a problémának szentelhessem. Nem gondoltam bele, hogy ez azt jelenti, hogy a sötétség közepén egyedül leszek egy bazinagy problémával.
Ed éjjel felkel, kimegy a mosdóba és én az ágyban sírok, mert a mostohaapám egy este ugyanígy kiment a mosdóba, összeesett és meghalt.
Persze előtte nem sírok, az kinek segítene? Kényszerítem magam, hogy a megoldásra koncentráljak, újabb és újabb ötleteket vetek fel Ed-nek, hogy mit próbálhatnánk ki, amitől legalább jobban érezné magát annyira, hogy elhiggye, nem fog meghalni.
Ő nem hiszi el, szkeptikus a javaslatimmal szemben, velem szemben, szerinte túl könnyen veszem az egészet, idegesíti a hozzáállásom, mert "nem lehet mindent megoldani" és "nem minden logikus".
Idegesíti a helyzet és ezt gyakran azzal vezetné le, hogy velem veszekszik. Tegnap arra is gondolt, hogy talán azért csinálja, mert attól fél, hogy meg fog halni, és el akar lökni magától.
Év eleje óta azt tervezzük, hogy Magyarországra megyünk és ott vizsgáltatjuk ki, de aztán mindig jön valami, ami egy kis reményt ad, hogy itt is komolyan veszik, hetek telnek el, és kiderül, hogy az itteni orvosok ugyanolyan inkompetensek, mint mindig.
De leginkább magamra haragszom. Nincsenek meg a forrásaim, hogy segítsek. Nem tudom azt mondani, hogy "most pedig elmész az orvoshoz Magyarországra, itt a jegyed, nem mész dolgozni". Megbénított, hogy rugalmas akartam lenni, hogy nyitva akartam hagyni a lehetőségeket.
Egy vállalkozás beindítása időbe telik, és eleinte nem fog annyit hozni, amennyit egy főállás hozna. Ráadásul nem is rendszeres bevétel. Akkor el kéne mennem valaki másnak dolgozni, nem? Úgy tűnik, az itteni orvosok is komolyan veszik Ed-et, úgyhogy itt maradunk. Jó, akkor jelentkezem. De most megint kiderült, hogy ezek a majmok nem segítenek, akkor mégis Magyarországra kéne menni, nem? Jó, de ahhoz nem lenne jó pont most elhelyezkedni egy cégnél, aztán a második héten meg már szabadságot kivenni. Akkor később. Ja, de mégis maradunk, most talán mégis segítenek.
És ez így ment egész évben.
És azért mehetett így egész évben, mert más tervéhez akartam igazodni. Rugalmas akartam lenni és támogatni Ed tervét, az ő egészsége, majd eldönti, hogy maradni akar, vagy menni.
Ezzel csak egy a baj: Ed-nek nincs terve. Halálfélelme, az van. Az nem túl nagy segítség a tervezésben.
Szóval... itt tartok.
Az év tanulsága, hogy akkor is legyen terv, ha rugalmas akarok lenni. Lehet, hogy el kell térni tőle, de ha nem, akkor legalább van mit követni, és nem futkározom körbe-körbe, mint a mérgezett egér.
Azért mégiscsak pozitív kicsengése lett a bejegyzésnek. Legközelebb meg majd kifejtem az irányt, amit megcélzok 2020-ban.
