Boldog karácsonyt, szar minden

Na. Vártam, hogy majd valahogy felhozom a pozitív életszemléletemet a béka segge alól, de aztán eltelt az év és nem írtam ide semmit. Úgyhogy most hagyom egy kicsit a béka segge alatt. Majd feljön később, ha akar.

Ez az év nagyon szar volt. De nem is, mert nézzünk szembe vele, én voltam nagyon szar. 

Segíteni akartam Ed-nek, de körülbelül olyan hatékony vagyok, mint egy óvodás a homokozó lapátjával egy építkezésen. 

Ed egészsége durva mélységekbe zuhant, a holland egészségügy betanított majmai pedig abszolút képtelenek ezzel bármit kezdeni. 3-4 éve járkálunk hozzájuk, akkor még nem volt ekkora a baj, úgyhogy körülbelül mostanáig az volt a hozzáállásuk, hogy menjünk haza és ne rinyáljunk. Aztán Ed pajzsmirigye elkezdett nem működni. 

Ja, jó, akkor szedjen gyógyszert. 

Nem kéne megtudni, hogy mitől nem működik? 

Nem, dehogy kéne. Szedje a gyógyszert, húzzon haza és ne rinyáljon.

Nem lett jobban a gyógyszertől, az nem baj?

Nem, ez a "ne rinyáljon" kategóriába esik.

Aztán egyik hajnalban ki kellett hívni a mentőket, mert Ed úgy érezte, szívrohama volt.

Nem volt, de a szíve nem vert szabályosan, nagyon nem, úgyhogy a mentősök azt mondták, reggel első dolga legyen felkeresni az orvosát, és el is küldték a jelentésüket a mért adatokkal.

Reggel az orvos végre beutalta kardiológushoz és 24 órás pulzusmérőt rendelt el a legújabb technológiával. Közben azért az is kiderült, hogy hoppá, rossz gyógyszert írt fel neki véletlenül a pajzsmirigyére, aminek a mellékhatásai rosszabbak, mint a pajzsmirigy alulműködés, de felírta a jót és végre úgy éreztük, hogy komolyan veszik a panaszokat.

Csak aztán a legújabb technológiát nem tudták bekapcsolni, azzal elszüttyögtek egy hetet, aztán az adatokat nem tudták kinyerni belőle, de végülis egy hónappal később azért csak sikerült megállapítani, hogy - döbbenet - Ed szívritmusa szabálytalan. Elképesztő. 

Hát akkor menjen kardiológushoz, ha már nem lehet visszatartani.

A kardiológus kedvesen belefojtotta a szót Ed-be és elmagyarázta, hogy ő tulajdonképpen leszarja a többi panaszt, ő szívekkel foglalkozik, 20 perce van erre a páciensre, úgyhogy jobban tenné, ha a tüneteit inkább annak mondaná, akit érdekel, és majd három hónapon belül kap időpontot a szív CT-re. Mármint nem az, hogy 3 hónapon belül lesz az időpont, hanem 3 hónapon belül mondják meg, hogy mikor lesz az időpont.

Miért tart ennyi ideig? Mert a biztosító eldönti, hogy majd csak jövőre akarja-e biztosítani a következő vizsgálatot, vagy még belefér az ezévi keretbe.

De lehet, hogy belefér, úgyhogy mindenesetre ne menjünk sehová a következő 3 hónapban. Ebbe a december is beleesik.

Na. Hát itt tartunk, kivéve, hogy már van időpont, január végére. 

Nem fért bele az ezévi keretbe.

Nehezen tudnám szavakba önteni, hogy mit érzek. Hogy egész évben mit éreztem ezzel kapcsolatban.

Elvágtam magam mindentől és mindenkitől, hogy minden figyelmemet a problémának szentelhessem. Nem gondoltam bele, hogy ez azt jelenti, hogy a sötétség közepén egyedül leszek egy bazinagy problémával.

Ed éjjel felkel, kimegy a mosdóba és én az ágyban sírok, mert a mostohaapám egy este ugyanígy kiment a mosdóba, összeesett és meghalt.

Persze előtte nem sírok, az kinek segítene? Kényszerítem magam, hogy a megoldásra koncentráljak, újabb és újabb ötleteket vetek fel Ed-nek, hogy mit próbálhatnánk ki, amitől legalább jobban érezné magát annyira, hogy elhiggye, nem fog meghalni.

Ő nem hiszi el, szkeptikus a javaslatimmal szemben, velem szemben, szerinte túl könnyen veszem az egészet, idegesíti a hozzáállásom, mert "nem lehet mindent megoldani" és "nem minden logikus".

Idegesíti a helyzet és ezt gyakran azzal vezetné le, hogy velem veszekszik. Tegnap arra is gondolt, hogy talán azért csinálja, mert attól fél, hogy meg fog halni, és el akar lökni magától.

Év eleje óta azt tervezzük, hogy Magyarországra megyünk és ott vizsgáltatjuk ki, de aztán mindig jön valami, ami egy kis reményt ad, hogy itt is komolyan veszik, hetek telnek el, és kiderül, hogy az itteni orvosok ugyanolyan inkompetensek, mint mindig.

De leginkább magamra haragszom. Nincsenek meg a forrásaim, hogy segítsek. Nem tudom azt mondani, hogy "most pedig elmész az orvoshoz Magyarországra, itt a jegyed, nem mész dolgozni". Megbénított, hogy rugalmas akartam lenni, hogy nyitva akartam hagyni a lehetőségeket.

Egy vállalkozás beindítása időbe telik, és eleinte nem fog annyit hozni, amennyit egy főállás hozna. Ráadásul nem is rendszeres bevétel. Akkor el kéne mennem valaki másnak dolgozni, nem? Úgy tűnik, az itteni orvosok is komolyan veszik Ed-et, úgyhogy itt maradunk. Jó, akkor jelentkezem. De most megint kiderült, hogy ezek a majmok nem segítenek, akkor mégis Magyarországra kéne menni, nem? Jó, de ahhoz nem lenne jó pont most elhelyezkedni egy cégnél, aztán a második héten meg már szabadságot kivenni. Akkor később. Ja, de mégis maradunk, most talán mégis segítenek.

És ez így ment egész évben.

És azért mehetett így egész évben, mert más tervéhez akartam igazodni. Rugalmas akartam lenni és támogatni Ed tervét, az ő egészsége, majd eldönti, hogy maradni akar, vagy menni.

Ezzel csak egy a baj: Ed-nek nincs terve. Halálfélelme, az van. Az nem túl nagy segítség a tervezésben.

Szóval... itt tartok.

Az év tanulsága, hogy akkor is legyen terv, ha rugalmas akarok lenni. Lehet, hogy el kell térni tőle, de ha nem, akkor legalább van mit követni, és nem futkározom körbe-körbe, mint a mérgezett egér.

Azért mégiscsak pozitív kicsengése lett a bejegyzésnek. Legközelebb meg majd kifejtem az irányt, amit megcélzok 2020-ban.

Írni akarok

Nem csak blogot. Történetet. 😭
Valamit, amit úgy alakíthatok, ahogy akarom, azt a nézőpontot fedezem fel, amelyiket akarom, megismerni egy csomó embert, aki nem létezik, együtt röhögni, egymás életéből tanulni...
Hát talán így leírva egy csomó nemlétező emberrel bandázni nem hangzik nagy bulinak... 🤔

No mindegy. Amúgy sem lehet. Azzal gyakorlatilag csak elfedném, hogy nem vagyok 100%-ig elégedett az életben nyújtott teljesítményemmel, ahelyett, hogy fejlődnék.

A mai nap nagyon elment a macskázásra és ha belegondolok, mit kell még ma mindenképp megcsinálnom (minden nem is fog sikerülni), csak arra tudok gondolni, hogy nagyon várom már a holnapi pihenőnapot. Nem mintha a gyakorlatban olyan nagy pihenés lenne, Ed öccse vett pár hónapja egy autót anélkül, hogy megkérte volna Ed-et, hogy ellenőrizze, mert "jó érzésük volt a kocsival kapcsolatban", hát persze most nem működik.
Csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy két teljesen laikus ember érzelmeire alapozva kocsit venni ahelyett, hogy ingyen leellenőriztetnék a családtaggal, akinek ez a munkája... hát ööö... érdekes döntés.

Na mindenesetre most elhozták a kocsit a városba, itt hagyták, holnap Ed és én szétszereljük, jövő héten meg összerakjuk. Szóval fizikailag, mivel autót fogunk szerelni, talán nem mondhatnám pihenőnapnak, de nem is fizikailag kéne a pihenőnap, azért legyünk őszinték, kb egész nap ülök egy gép előtt, vagy fekszem az ágyon/földön/kanapén, ha nem dolgozom épp. Most pl a kanapén fekszem, mert a hátam úgy döntött, hogy sztrájk lesz, ha egész nap ülök és tegnapelőtt úgy beállt egy izom a lapockám fölött, hogy körbe se tudtam fordítani a fejem. Amúgy nem aggódom annyira miatta, egyrészt már kimozgattam annyira, hogy mozog, csak fáj, másrészt meg mikor végre 8 órás munkám lesz, nem is fogok ennyit ülni.

Visszatérve a pihenőnapra: ez inkább mentális pihenés. Főleg olyan szempontból, hogy végre egy napig nem kell azt éreznem a nap végén, hogy "ja, hát ennél sokkal többet kellett volna teljesíteni".
Ezért is ragaszkodom hozzá, hogy minden vasárnap megtartsam, mert amúgy az lenne az ingerem, hogy ha nem sikerült jól a hét, akkor vasárnap próbáljam felhozni.
Na most ez a tapasztalatok alapján nem fog felhozni semmit, viszont nagyon jól el tudja baszni a következő hetet, ha mentálisan kimerítem magam. Úgyhogy most visszafogom magam. Épp az energiám beosztását tanulom, a kötelező, nem kiérdemlendő pihenőnap ennek az első lépése.

Találtunk egy cicát... a háza előtt...

Pár napja Ed-del épp a bolt felé bicikliztünk, mikor megláttam a nagy feketeség közepén egy kisebb feketeséget. Mivel nagyon édesnek tűnt, dobtam neki egy puszit és szóltam Ed-nek is, hogy észrevette-e a kis nindzsát.

Ed ugyan nem vette észre, de mikor majdnem beszaladt a biciklikerekek alá, az azért már feltűnt neki is. Megálltunk, megsimiztük a cicust, aztán mentünk a dolgunkra. A cica meg velünk. Ed mondta, hogy majd hazamegy, úgyhogy nem fordultunk vissza, egyenesen a bolt felé folytattuk az utunkat.

Elég veszélyes volt, mert sötétben a legjobb rejtőszín a fekete, a picur meg állandóan ide-oda cikázott a biciklik előtt, és a lámpák sem segítettek időben kiszúrni, ha normális sebességgel tekertünk. Mikor már majdnem eljött velünk a boltig, Ed aggódni kezdett, hogy már vissza sem találna, ráadásul akkor este viharos szél volt, attól félt, hogy valószínűleg az megzavarta a cica tájékozódási képességét, és eltévedt. Meg kell hagyni, tényleg nem úgy viselkedett, mint aki tudja, hol lakik.

Mondtam, hogy forduljunk vissza, vigyük el oda, ahonnan elkezdett minket követni és csöngessünk be a házakba, hogy nem ismerik-e.
Ed nem bízott benne, hogy tényleg ott lakik a macsek, úgyhogy felhívta a talált állat bejelentő vonalat, de nem voltak túl segítőkészek. Konkrétan azt mondta a nő, mikor megkérdeztük, hogy nem vesztett-e el valaki egy fekete macskát a környéken, hogy nem tudja, ahhoz meg, hogy kiderítse " meg kéne néznie a rendszerben". Na akkor vártunk egy kicsit, hogy biztos már nézi is, de nem, ez már a kifogás volt. XD 

Nem igazán értettem, egyébként mi a toszért ül ott, ha még a rendszert sem hajlandó megnézni, de mindegy. 

Felhívtuk a környék nagyiját is, mert ő mindenkit ismer és a cicákat is szereti, ő is körbetelefonált, de senki nem tudott a kis szőrmókról.

Visszamentünk arra a sarokra, ahol találkoztunk a vele, Ed pedig becsöngetett az egyik házba, ahol ismerte a lakókat. Nem az övék volt, de a kettővel arrébb lakókra tippeltek, mert nekik sok macskájuk volt, valószínűsítették, hogy ez az egyik. Valóban sok macskájuk volt, négy, de ez nem tartozott közéjük. Viszont befogadták ötödiknek, amíg meg nem találják a gazdáját, mi pedig folytattuk az utunkat a boltba.

Pár nap múlva a környék nagyijától hallottuk a történet többi részét.
A befogadók regisztráltatták magukat, mint megtalálók, megadták a címüket és vártak. Jött is két nap múlva egy arc, hogy megjött a macskáért, de valami nem volt kerek és a cica sem tűnt úgy, hogy felismerte volna, ezért  a befogadók megkérték, jöjjön vissza egy papírral, fényképpel vagy valamivel, amivel igazolni tudja magát. Még ugyanazon a napon délután a kettővel odébb lakó szembeszomszédjuk is becsöngetett, hogy elvesztett egy fekete cicát, felhívta ő is a központot és azt mondták, hogy náluk van. Na ez így még furcsább volt, úgyhogy megkérték, hogy írja le, hogy néz ki a cica. Le is írta, tényleg az övé volt, a szőrmók is felismerte, viszont a másik emberről, aki aznap délelőtt volt ott, nem tudott semmit.

Én ezt nehezen tudom összerakni. Mi a francot gondolt az, aki délelőtt el akarta vinni a macskát? Vagy ez egyáltalán hogy zajlott le? Körbenézett otthon, megállapította, hogy azért ez nem az igazi egy doromboló állat nélkül és felhívta az elveszett állat vonalat? Hogy nem találtak-e véletlenül mondjuk... hm... mondjuk egy feketét nem túl messze? Aztán reménykedett, hogy nem lesz lekarmolva az arca, mikor odatolja, hogy hazavigye más elveszett macskáját? O.o He? Ilyen máshol is van?

Kicsit jobban értem a miérteket, mióta megtudtam, hogy 80€ menhelyről örökbefogadni, de azért ez akkor is nagyon durva. Egyáltalán hogy talál ki valaki ilyesmit? Hogy jut eszébe? Mi adja az ötletet?

Mindenesetre pár nap eltelt, ma reggel Ed eljött velem biciklizni, aztán délelőtt megint az említett bolt felé vettük az irányt. Hazafelé pedig láttuk a csöppséget a testvérével a házuk előtt játszani. Nagyon örültünk, hogy jól van, csináltunk róla fényképet, odajött köszönni, aztán mentünk haza. Csak hát... megint mindannyian. 

A házunk előtt van egy forgalmas út, mikor már ott rohangált, behívtuk a házba és kinyitottuk neki a hátsó ajtót. A hátsó ajtó a parkolók felé néz, arra, amerre a cica háza is van, arra biztonságosan kimehetett. Nem mintha akart volna. Ed-nek viszont mennie kellett dolgozni, mégpedig az első ajtón, úgyhogy a cicát felvittem a hálószobába és ott szeretgettem, amíg az ajtó becsukódott. Videókat is csináltam róla, tiszta szupermodell. Küldtem képeket Liának is, egyetértett. :D

Hát mindenesetre pár óra szellőztetés után világossá vált, hogy a kis pockot nem érdekli a nyitott ajtó, ő szeretgetést szeretne, minél több kézzel, de ha csak a pufi takaró van kéznél, azt se bánja.
Úgyhogy felvettem a kabátom és kimentünk a hátsó kertbe. Ott a cica viszonylag hamar megtalálta, hol van a macskakijárat, de azért addig nem mozdult a kerítés elől, amíg én is ki nem mentem. (Ez egy kicsit körülményes egy embernek, mert a kapu felújításra vár.)

Elsétáltunk a házáig, aztán megvártam, míg egy bokor lekötötte a figyelmét és hazajöttem. Féltem, hogy megint követni fog, úgyhogy nem néztem hátra, de szerencsére egyedül értem haza. ^^


Agyfaszt kapok

Az elmúlt hetekben a következő minta ismétlődött a munkában:

1.  lépés: kitalálok egy funkciót, amit az app-hoz akarok adni.
2. lépés: utána járok, hogy tehetném ezt meg.
3. lépés: implementálom.
4. lépés: nem működik.
5. lépés: hosszadalmas bug visszakövetés.
6. lépés: minden kijavítva, ami bármit is dobott. De nem működik a funkció. Azért a feedback visszajön, hogy de, csak hazudik.
7. lépés: próbálok hibát dobatni a szemétládával. Nem dob.
8. lépés: faszkivan, akkor más megközelítéssel csinálom.
9. lépés: kidobok mindent, újrakezdem máshogy.
10. lépés: 2-9. lépés ismétlődik vagy kiderül, hogy nem kompatibilis az új megközelítés a meglévő cuccokkal.
11. lépés: ezt még kétszer eljátsszuk.
12. lépés: rollback az eredeti verzióra, hátha ki tudom javítani.
13. lépés: működik. De... mér...

Egyszer sunyiban az Avast nyúlkált bele a szerver-kommunikációba, a többinél halvány fogalmam sincs.
És akkor ott állok, állam a földön, hogy működik. Az eredeti. Ami nem működött. De nem csináltam semmit, hogy kijavítsam. Most akkor működni fog? Vagy egyszer csak megint nem? Egyáltalán elégedett lehetek a munkámmal, vagy most csak véletlenül megy? 藍

Szülinapi fun

Anya kb egy éve elkezdett angolul tanulni, és most már felfejlődött arra a szintre, hogy ilyen beszélgetéseket folytat Eddel, én meg nagyon büszke vagyok rá, de közben szakadok. XD

2. hét

Ne maradjon el akkor az eheti jelentés sem, főleg mert elég hamar össze tudom foglalni: a dolgok nem a terv szerint alakultak. Abszolút nem bánom, mert ezen a héten nem a honlap a legfontosabb.
Jövő héten úgy számítom, a dolgok visszatérnek nagyjából a rendes kerékvágásba, de nem tűzök ki nagyobb célt, mint a céges honlap befejezését és a személyes honlap elkezdését. Ha ennél jobban teljesítek, ám legyen, de nem akarom ostorozni magam, ha nem menne.

Belső fejlődés:
Végigcsináltam a Log my time kihívást, ebből könnyen le tudtam szűrni, hogy tulajdonképpen nem idő hiány a probléma, hanem a hatékonyság.
Jövő héten kitalálok erre valamit, még nem mondom, hogy el is kezdem, de lesz egy tervem.

Gyász

Ed apukája meghalt. Még nem tudom, hogy viseli, nem tudom, mi következik. Tudom, hogy már jobb F-nek, senkinek sem kívánom azt a kínzást, amin az utolsó időszakban keresztül kellett mennie.
Már írtam róla, milyen ember volt. Mindenkinek hiányozni fog.